FONOTT KALÁCS - tojás nélkül

 FONOTT KALÁCS

- tojás nélkül





Imádok kalácsot készíteni. Hálás feladat, mert gyorsan megvan, nincs vele sok munka és mindenkinek ízlik a végeredmény.

Ez a tojás nélküli kalács könnyű ugyanakkor ugyanolyan foszlós és finom mint egy tojássárgával vagy tojással készült kalács. Meg kell mondanom, nekem ez a kedvencem, igaz húsvétra a férjem kérésére mindig a másik kalácsreceptemet használom. 

HOZZÁVALÓK:

3 dl tej
30 g élesztő
50 dkg liszt
5 dkg vaj
4 kanál cukor
egy kis tej a kenéshez



Elkészítése:

1. A langyos cukrozott tejben felfuttatjuk az élesztőt.
2. A lisztbe beleöntöm a felfutott élsztős tejet, a felolvasztott vajat és összedolgozom.
3. Ezt követően letakarom egy konyharuhával, majd kb. 1 óra alatt a duplájára kelesztem.
4. Amikor megkelt, akkor 6 részre osztom és 2 kalácsot formázok belőle, vagy alkármilyen formát.
5. A tetejét megkenem egy kis tejjel, majd a sütőben 180 fokon addig sütöm, amíg szép aranybarna nem lesz.
6. Ha elkészült a kalács én mindig lekenem még egyszer tejjel és letakarom és úgy várom meg, hogy kihűljön, vagy néha visszateszem a még meleg sütőbe úgy, hogy egy megvizezett törlőruhával takarom le. Persze ez már nem tartozik a recepthez, csak én így szoktam szinte minden kelt tésztát készíteni..






Ha Google+-on szeretnél hozzám csatlakozni, ide kattints.


Megjegyzések

  1. Tényleg nagyon finom, és csak a kelesztés miatt hosszadalmas picit. Sütési időt kiegészítem: 20-25 perc 180 °C légkeveréssel, 10 percnél fordítottam lekentem. Köszi

    VálaszTörlés
  2. Elnézést a kései válaszért. rülök, hogy kipróbálta a receptemet. Én sokszor használom ezt a receptet nem csak fonott kalácsként, hanem töltött édes kifliként, stb..Próbálja ki egyszer úgy is, hogy nem keleszti 1 órán keresztül. Néha, ha időhiányban szenvedek, akkor 10-15 perc kelesztéssel készítem el és hideg sütőbe teszem a kalácsot. Úgy is szépen megkel és megsül..Én a kalácsot - illetve más kelt tésztát sem szoktam sütés közben megfordítani, addig sütöm, amíg a teteje szép aranybarna nem lesz és az azt jelenti, hogy elkészült..

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm szépen a finom kalács receptet. Harmadjára sütöm.meg.csalad nagy kedvence.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon örülök, hogy ott is nagy kedvenc lett. Mi is nagyon szeretjük és gyakran kerül az asztalra.

    VálaszTörlés
  5. Válaszok
    1. Köszönöm :) finom, foszlos érdemes kipróbálni..

      Törlés
  6. Kedves Szilvia! Az élesztő valóban 3g kell legyen, nem 30g? Előre is köszönöm válaszát!

    VálaszTörlés
  7. Tényleg el van írva! Igen, 30 gramm lesz, köszönöm az észrevételt!

    VálaszTörlés
  8. 4 kanál cukor mikor kerül bele?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én a tejbe szoktam beletenni mind a 4 kanál cukrot és ebben a cukrozott tejben futtatom fel az élesztőt. :)

      Törlés
  9. Szia! A 4 kanál cukor az evőkanál? Köszi előre is:) Moncsi

    VálaszTörlés
  10. Igen, 4 evőkanál cukor kell bele.

    VálaszTörlés
  11. Kedves Szilvia!
    Köszönöm a receptet, örülök, hogy rátaláltam. Nagyon finom és szép lett a két kalácsom. Több tojás nélküli receptet elkészítettem már, de eddig ez a legjobb. Csere a szakácskönyvemben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök neki! További jó sütögetést kívánok!

      Törlés
  12. Kedves Szilvia,
    előmelegített sütőbe kell a kalácsot rakni? Illetve le kell-e fedni, vagy bármilyen vizet alá rakni?
    köszönöm! :)

    VálaszTörlés
  13. Elnézést, csak most látom a kérdését. Én általában hideg sütőbe teszem és addig is kel még egy picit, amíg melegszik a sütő. Nem szoktam lefedni, sem vizet tenni alá. Szépen megkel és finom puha szokott lenni.. :)

    VálaszTörlés
  14. Nagyon köszönöm a receptet , kiváló, gyors, könnyű, finom.
    Én valamikor 2 vagy 3 tojást is teszek bele. Szuper!🙂.
    1 kg lisztből csinálom, nem fonom hanem nyolc részre osztom, ebből
    négybe kakaót gyúrok lapokra nyújtom a tepsi mérete szerint, a kakaós lapokat a fehér lapokra fektetem, feltekerem. Egy nagyobb tepsibe négy rud kerül ebből. De szoktam négy lapot nyújtani az egy kiló lisztből és krémmel töltöm meg. A lapokat olvasztott zsírral megkenem a krémet rákenem és feltekerem. Csodás. Én általában tulkelesztem a tésztáját utána dolgozom fel, Így még finomabb😁 De mindenhogy nagyon finom, ha nincs idő sok kevés kelesztés is elég és hideg sütőben indulhat a sütés ott tovább kel.. Nem lehet elrontani.

    VálaszTörlés
  15. Köszönöm Szilvia a receptet. Én egy tasak szárított élesztővel csinálom, a cukrozott tejbe keverem bele az élesztőt így is nagyon jól feljön és vaj helyett olvasztott zsírral csinálom vagy olajjal igy is ugyanolyan finom. Kelesztésnél egy nagy nylonzacskot húzok a tálra így gyorsabban kel. Nagyon jó recept.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Ide írhatod az üzenetedet:

Népszerű bejegyzések