HÚSGOMBÓC LEVES

HÚSGOMBÓC LEVES




Van már fent egy húsgombóc levesem, azonban mostanában így készítem ezt a levest, azaz teszek a húsba egy kis kenyeret/zsömlét is. Imádjuk a férjemmel mindkét módon, de természetesen most ezen a módon készítve ízlik jobban, fél kg húsból szoktam emiatt készíteni, mert elfogy így is...:)

HOZZÁVALÓK

50 dkg darált hús
1 tojás

két szelet száraz kenyér 
só, bors

sárgarépa
krumpli
zeller

ELKÉSZÍTÉSE

  1. A darált húst összekeverjük a tojással, sóval, borssal, majd belekevejük a morzsolt kenyeret is. Hagyjuk állni, amíg a levest fölkészítjük.
  2. A karikára vágott sárgarépát nagyon kevés olajon elkezdjük párolni. Amikor kezdenek pirulni a répaszeletek, akkor beletesszük az apróra vágott zellert, majd a krumplit, majd felöntjük vízzel. 
  3. Amikor a levesünk elkezd forrni, akkor a darált húsból vizes kézzel gombócokat készítünk és beletesszük a levesbe. Főzzük egy kicsit a húsgombócokat, hogy az íze belefőjjön a levesbe, és csak azt követően ízesítsük ételízesítővel.
  4. Kb. 15 perc alatt készre főzzük, - érdemes egy gombócot kettévágni és megnézni, hogy készen van e. 

Ha Google+-on szeretnél hozzám csatlakozni, ide kattints.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések