HÚSGOLYÓK KAPRIIBOGYÓS MÁRTÁSSAL

HÚSGOLYÓK 

KAPRIBOGYÓ MÁRTÁSSAL


Férjem kolléganőjétől kaptunk finom házi termesztésű és házilag eltett kapribogyót. Nagyon finom, nagyon szeretjük..Az az igazság, hogy én simán szendvicsek tetejére téve eszem leginkább, de most a húsgolyók mellé mártásként készítettem el. Ajánlom mindenknek kipróbálásra, nagyon ízletes étel lett belőle!


HOZZÁVALÓK

60 dkg darált hús
1 tojás
petrezselyem
só/vegeta
zsemlemorzsa

3 ek olaj
3 ek liszt
2 ek kapribogyó feldarabolva
só/vegeta



ELKÉSZÍTÉSE


  1. Egy nagy fazékba felteszünk vizet forrni. Amíg az elkészül, addig a darált húst összekeverjük a tojással, zsemlemorzsával, egy fél maroknyi apróra vágott petrezselyemmel és sózzuk (ételízesítővel) ízesítjük. Ebből vizes kézzel gombócookat formálunk.
  2. Ha forr a víz, akkor az előre elkészített gyolyókat beletesszük és megfőzzük. Próbáljunk ki egy darabot félbevágva, hogy tényleg megfőtt e.
  3. Közben elkészítjük a mártást. Az olajba beletesszük a lisztet, majd ha már zsemleszínű, akkor az apróra feldarabolt kapribogyókat is. Ebbe majd a hús fővőlevéből merünk annyit, hogy krémes állagú legyen a szószunk (kb. 4 merőkanálny, de minden merés után szépen kavarjuk el a szószban a levet és majd úgy látjuk, mennyi kell még a főzővízből. Ezt is sózzuk vagy ételízesítővel ízesítjük.
  4. Beleszedjük az elkészült húsgolyókat, rottyantunk rajta egyet és el is készültünk.

Ha Google+-on szeretnél hozzám csatlakozni, ide kattints.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések